A múltban gyökerezik, a jelenben virágzik – májusban az Eau de Tihany Váci úti üzlete lett a Boltok Boltja
“Megosztani Tihany színeit, illatát és hagyományait a világgal” – ez a Váci utcában található EAU DE TIHANY missziója.
A 2026 májusában a Visa Boltok Boltja díjjal elismert üzlet központi eleme a tradíció: az alapítók szerint ez az, ami összeköti az embert a környezetével.
Ebben a szellemiségben működik budapesti parfümériájuk is, amelynek különlegessége, hogy egy közel százéves múltra visszatekintő üzlethelyiségben található.
A párizsi mintára készült illatszerbolt korábbi tulajdonosa, Kosztelitcz Kálmán volt, akinek drogériája városszerte híres volt széles árukínálatáról és a kizárólag itt kapható illatkülönlegességekről.
A jelenleg Hollán Éva és Nyárádi Zsolt által vezetett EAU DE TIHANY most is hasonló szellemiségben működik.
Aki ide betér, az nemcsak a széles választékból, – a manufaktúrájukban készült szappanok, kozmetikumok, otthoni illatosítók és parfümök közül – válogathat, hanem ebben a gyönyörűen és korhűen felújított, műemlékvédelem alatt álló helyiségben is gyönyörködhet.
“Ezt a közel 100 éves tradíciót, a tihanyi levendula- és parfümkultúra hagyományaiból táplálkozva próbáljuk közvetíteni. Nagy öröm számunkra, hogy a kollégáim ilyen lelkesen és odaadóan végzik a munkájukat, és ezt díjjal is jutalmazta a Visa Boltok Boltja” – mondta Nyárádi Zsolt.